Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
Határozatképtelenné vált a település önkormányzata, a hét képviselő közül négyen előzetes letartóztatásban vannak.
A bíróság elrendelte Tiszabő polgármesterének előzetes letartóztatását a Tisza menti faluban szociálpolitikai támogatással épült lakásokkal összefüggő csalás ügyében. A független jelöltként megválasztott Farkas Barnabást, aki 2006 és 2010 között is a falu első embere volt, csütörtökön vették őrizetbe. Több rendbeli csalással, közokirat-hamisítással és hivatali visszaéléssel gyanúsítják.
Eddig a 2005 és 2009 közötti időszakot átvizsgálva kereken kétszáz bűnesetet derítettek fel a nyomozók: a gyanúsítottak fiktív ingatlan-adásvételi szerződések megkötése után igényeltek különböző összegű, több millió forintos szociálpolitikai támogatásokat.
A gyanúsítottak száma 271, ebbe a körbe ugyanis beletartoznak a szervezők mellett az ügyben eladóként, illetve vevőként szereplők is. A polgármester előtt a tiszabői jegyző került előzetes letartóztatásba. A képviselő-testület működése ideiglenesen szünetel: hét tagja közül négyen előzetes letartóztatásban vannak.